2010. december 30., csütörtök

Füstölt sajtos fokhagymakrémleves

  
  
Jó ízű, tartalmas egytálétel lett ez a leves, és nem utolsó sorban igen gyorsan elkészült.

Hozzávalók:
  • 1 egész fej fokhagyma
  • kb. 2,5 evőkanál liszt
  • kb. 6 dkg vaj
  • 3 dl tejföl
  • 1 evőkanál natúr joghurt
  • kb. 6 dl tej
  • kb. 1 liter víz
  • 1,5 teáskanál natúr ételízesítő (só- és adalékanyagmentes, csak aprított, szárított zöldségekből álló keverék)
  • só, őrölt fehérbors
  • frissen reszelt szerecsendió
  • 20 dkg reszelt füstölt sajt

Elkészítés:
  • A fokhagymát megpucoltam, megtisztítottam, majd nyomóval összezúztam.
  • A vajat megolvasztottam, rászórtam a lisztet és világosbarnára pirítottam. Hozzáadtam a zúzott fokhagymát (egy keveset meghagytam a végére), és azzal is pirítottam rövid ideig.
  • Hozzáadtam a tejfölt, és habverővel csomómentesre kevertem. Felöntöttem a tejjel és a vízzel, belecsorgattam a joghurtot, majd habverővel simára kavartam. Sóztam, borsoztam, szórtam bele ételízesítőt, és reszeltem bele szererecsendiót.
  • Pár percig folyamatos keverés mellett forraltam, majd beleszórtam a reszelt sajtot. Amikor a sajt teljesen elolvadt benne, hozzáadtam a maradék zúzott fokhagymát, majd levettem a tűzhelyről. Végül botmixerrel teljesen simára dolgoztam.
  • Pirított kenyérkockákkal és kevés reszelt sajttal megszórva tálaltam.
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése